Üdvözöljük
Ostffyasszonyfán!

2019. ADVENTI PROGRAMJAINK és KÉPEIK

2019-12-19 13:49:00

 ADVENT 1. vasárnap:
„Egy gyertya ég ma még,
benne a hit jelképe lángol…”

Ahogy országszerte számos településen, december 1-jén Ostffyasszonyfán is felgyulladt az első gyertya lángja a falu adventi koszorúján, a művelődési ház udvarán. Ettől a naptól kezdve négy hét áll rendelkezésünkre, hogy lélekben is felkészüljünk az ünnepre.
Az első, a hit gyertyáját Mihácsiné Dózsa Hajnalka polgármester asszony gyújtotta meg. Az adventi időszakról, a lelki felkészülésről beszéltek a történelmi egyházak helyi vezetői: Garas Krisztina lelkésznő és Németh Zoltán plébános.
Az ünneplő vendégek ezután néhai Kelemen Etelka ostffyasszonyfai festőművész képeinek kiállítását tekinthették meg a művelődési házban, mely a Magyar Falu Program keretében az Ostffyasszonyfai Nagyboldogasszony Templomért és az Egyházközségért Alapítvány támogatásával valósult meg, és emelte a rendezvény fényét.
A kiállítást Rozmán László, a Sárvári Tankerületi Központ igazgatója, egykori Kelemen Etelka tanítvány nyitotta meg.
Az ünnepi műsorban „A mi karácsonyunk” címmel verses, zenés, vetített képes összeállítás után, a betlehemezés hagyományát elevenítették fel meghívott előadóink. Végül forralt bor, tea és sütemények mellett baráti beszélgetéssel zárult a rendezvény.
(H. S-né)

ADVENT 2. vasárnap

A REMÉNY gyertyáját gyújtotta meg advent 2. vasárnapján Ács Attila alpolgármester a falu adventi koszorúján a művelődési ház udvarán. A közös ünnepvárásra sokan eljöttek a faluból és a környező településekről is, hogy együtt éljük át az ünnepi készülődés varázsát. A koszorú mellett ismert téli dalok eléneklése után a művelődési házban folytatódott a rendezvény.
A karácsony hangulatát a helyi show-tánccsoport, a Happy Feet tagjainak látványos és színvonalas tánckoreográfiája, majd a Budapestről érkezett Osztováta együttes meghitt adventi zenés műsora hozta el.
Az óvoda Szülői Közössége az óvodás gyermekek támogatására szervezett jótékonysági vásárral és az újdonság erejével ható családi fotózással folytatta idén is a hagyományt. A műsort követően senki sem tért haza üres kézzel, hiszen gyerekek és szülők örömére ádventi kézműves foglalkozás keretében különféle ajándék- és dekorációs ötleteket kaptak az előkészített asztaloknál a foglalkozások vezetőitől.
A közös, meghitt várakozás reményében december 15-én, vasárnap is szeretettel várunk minden kedves vendéget a 3. gyertyagyújtásra és az azt követő ünnepváró műsorra!
(H. S-né)

ADVENT 3. vasárnap:

   „Már majdnem itt van, s alig várjuk,
Szóljanak a harangok, s ünnepeljünk!”

Az öröm vasárnapján (gaudete vasárnap) Jézus születésének egyre közelibb érkezését ünneplik az emberek. A gyertya színe rózsaszín, mely egy kis szünetet hivatott jelképezni a lila bűnbánatban.
Ezen a vasárnapon ökumenikus szeretetvendégség keretében gyújtották meg a történelmi egyházak képviselői az örömöt szimbolizáló 3. gyertyát a művelődési ház udvarán. A közös ünneplésre szép számmal jöttek el a falu lakói, és a településről elszármazottak is.
A koszorú melletti közös éneklést követően a nagyteremben folytatódott a rendezvény.

„Örüljetek az Úrban mindenkor, ismét mondom, örüljetek! Az Úr közel!”

Garas Krisztina evangélikus lelkésznő és Varjú Gábor plébános helyettes karácsonyváró lélekmelegítő gondolatai után a helyi általános iskola ez alkalomra összeállt Csengettyűzenekara szólaltatott meg ismert karácsonyi dalokat a templomok harangjait képviselő csengettyűk csodálatos hangján.
Ezután a vendégek nem mindennapi élményben részesültek, hiszen egy 25 évvel ezelőtti karácsonyi műsor levetítése közben újra élhették az elmúlt idők hangulatát, felismerve a régi arcokat felidézhették a régi emlékeket, az ünneppel járó örömteli érzéseket, a meghitt készülődés izgalmát.
A délután további részében a szeretetvendégség a terített asztalok mellett folytatódott. A megvendégeléshez a két felekezet tagjai és a helyi önkormányzat egyaránt hozzájárult, erősítve ezzel a faluközösség összetartozását.

FALUKARÁCSONY 2019.
Karácsony éjjelén rád is vár Betlehem,
Templomok jászlában az Égi Kisded!
Harangok zúgása jelzi majd, merre menj,
S orgona zengi ott:”Dicsőség Istennek!”

Elmaradt a 4. gyertya meggyújtása az erős szél miatt a művelődési ház udvarán pénteken este. A Falukarácsony így a hagyománytól eltérően a nagyteremben kezdődött. Néhány héttel ezelőtt az első gyertyától indultunk el az adventi várakozás útján, hogy a közös ünnepléssel hitet, reményt örömet teremtsünk a lelkekben, és a 4. gyertya üzenetével a szeretet töltse meg a szíveket.
Azünnepségen megjelenteket Hende Nóra szavalata után Hende Gáborné képviselő asszony köszöntötte. Bevezetője után az óvoda középső és nagycsoportos gyermekeinek, valamint az általános iskola tanulóinak ünnepi műsora hozta el a karácsony meghitt hangulatát a jelenlévők szívébe.
A négyhetes rendezvénysorozat végén a hagyományhoz híven Ostffyasszonyfa Önkormányzataajándékcsomaggal lepte meg a 14 év alatti gyermekeket, a vendégeket pedig terített asztalok mellett bejgli és tea várta.
(H. S-né)

Karácsony közeledtével békében, szeretetben gazdag, áldott ünnepeket
kívánunk a település minden lakójának:

Ostffyasszonyfa Község Önkormányzata és az Ostffyasszonyfai Petőfi Sándor ÁMK dolgozói
Köszönjük mindazoknak, akik megtisztelték rendezvényeinket jelenlétükkel.
Reményeink szerint, az adventi hétvégék hangulatával hozzájárultunk az ünnepvárás öröméhez.


 

 


Galéria

Friss hírek

Ügyfélfogadásról tájékoztatás

Tovább

ESEMÉNY - Húsvét 2024

 2024. március 29. (péntek) 15:00 óra

Tovább

Hirdetmény - Településrendezési terv módosítása - partnerségi egyeztetés

Tovább

Tájékoztatás óvodai beíratásról - 2024

2024. április 23. (kedd) - 12:00 - 15:00 óra
2024. április 24. (szerda) - 11:00 - 14:00 óra

 

Tovább

Honlap infó

Tovább