Üdvözöljük
Ostffyasszonyfán!

Falunap 2024

2024-06-16 09:43:00

Elszármazotti találkozó és könyvbemutató

 A már szokásos falunapi rendezvényét tartotta meg a község önkormányzata a művelődési házzal közös szervezésben, a gyermeknappal összekötve 2024. június elsején.
A délelőtti programokat ugrálóvár, arcfestés, dottó kisvonat, valamint Ostffyasszonyfa „Észak és Dél” csapatainak kipályás labdarúgó mérkőzése színesítette.
A program része volt az elszármazottak II. találkozója (1951-1960 korosztály) Hajba Lajos képviselő szervezésében. Találkozás a katolikus közösségi házban, majd a program az evangélikus templomban 10 órakor ökumenikus istentisztelettel kezdődött. Ezt követően átvonultak a résztvevők a katolikus templomba. Itt István atya tartott ismertetőt a templom értékeiről.
Majd az iskola udvarán a Petőfi szobornál tartott ismertetőt Dr. Mesterházyné Jánosa Magdolna az iskoláról.
Az időjárás átszervezte a helyszíneket, így a katolikus közösségi házban folytatódott a program Hajba Lajos ismertetőjével, és a résztvevők beszámolóival, beszélgetéssel. A közös ebéd elfogyasztása után sokan átvonultak a könyvbemutató helyszínére.
Mindenki örömmel nyugtázta a találkozó sikerességét, és azt, hogy az elszármazottak immár második találkozója remélhetőleg végleges hagyományt teremt Ostffyasszonyfán.
A Művelődési Központ udvarán a vöröskeresztes csapat által elkészített közös ebéddel vártak minden falunapi résztvevőt.

A délutáni időszak első programja volt 14 órai kezdéssel, Bóka István Ostffyasszonyfa c. helytörténeti kötetének könyvbemutatója, melynek programja:
Megnyitó: Farkas Csaba a könyvet kiadó Szülőföld Kiadó vezetője
Karácsonyi Cintia Éva ének, Petőfi: Szabadság szerelem..
Üdvözlő beszéd: Ács Attila polgármester.
Köszöntő: Majthényi László címzetes egyetemi docens, a Vas Vármegyei Közgyűlés elnöke.
Szavalat: Matusz Rebeka, Radnóti: Nem tudhatom…
A könyvet bemutatta: Bóka István szerző, elmondva, hogy közel 800 év település történeti időszakot feldolgozó könyvről van szó. Több mint 18 év, főleg eredeti dokumentumok, oklevelek felkutatását is jelentő „nyomozói” tevékenység eredményeként létrejött jelentős mennyiségű dokumentáció feldolgozása.
Könyv vásárlási lehetőség: Ostffyasszonyfáért Közalapítványon keresztül.
Szerzői dedikálás.

Az 1257-2023 időszakot felölelő településtörténeti kötet Ostffyasszonyfa polgármesterének Ács Attilának, valamint a Képviselő-Testületének a döntése alapján és jelentős anyagi támogatásával jött létre. Az Önkormányzat biztosította a támogatók szervezését is, a kiadás anyagi fedezetét, annak érdekében hogy a falu minden háztartása ingyenesen kaphasson egy kötetet.
A könyvbemutatót a kedvezőtlen időjárás ellenére jelentős létszámban tisztelte meg személyes részvételével, érdeklődésével a falu lakossága, elszármazottjai.
A könyv a továbbiakban megvásárolható: Ostffyasszonyfa Önkormányzatának hivatalában.

Ezt követte Herczeg Balázs „Mókus” kaszkadőr motoros bemutatója, majd fellépő csoportok vették birtokba a színpadot. A ZENIT DANCE STUDIO növendékeinek műsorát a Rocky-Dilly akrobatikus táncműsora követte. A sztárvendég Postás Józsi után a Kenyeri Rábamenti Citerazenekar szórakoztatta a közönséget. majd szórakoztató zenei műsorok, fellépők következtek


Galéria

Friss hírek

Hirdetmény földtulajdonosi gyűlésről

Tovább

Mobil posta tartózkodási ideje

Tovább

Bursa bírálat

Tovább

2025. évi hulladéknaptár

Tovább

Honlap infó

Tovább