Üdvözöljük
Ostffyasszonyfán!

ÜNNEPI MEGEMLÉKEZÉS AUGUSZTUS 20-án

2016-08-16 08:16:00

Szent István királyunkról és nemzetünkről

  „Méltó módon emlékezni és ünnepelni, ez a szándékunk. Lelket melengető példákért visszanyúlni a múltba, jelen életünknek is erőt adó forrása lehet. Így kapcsolódhat össze múlt és jelen. A közös emlékezésből biztatást, erősítést,hitet és önbizalmat nyerhetünk mindannyian: közönség és előadók egyaránt, és erősíthetjük egymásban a nemzethez való tartozásunk érzését.” –vallják a Szent Mihály Szekere Vándorszínház tagjai.

„Magyarnak lenni nagy s szent akarat” címmel Szent István Királyra és az Államalapításra emlékezve adott helyet a művelődési ház az Önkormányzat által szervezett és támogatott műsoros estnek. A közel egy órás, igényesen összeállított, színvonalas előadásra 2016. augusztus 23-án este fél 8 órakor került sor. Bár a falu hirdető tábláin és honlapján megjelenő plakátokon kívül minden családhoz meghívó került, sajnálatos módon mégis kevesen fogadták el az invitálást e feledhetetlen alkalomra.
Magyarságtudatunk megerősítéséhez az is hozzájárul, hogy magyar írók, költők, zeneszerzők műveit hallhatjuk, melyek rávilágítanak nemzetünk, kultúránk értékeire, sokszínűségére. Az est az előadók és a lelkes közönség közti baráti, kötetlen beszélgetéssel zárult. Köszönet mindazoknak, akik jelenlétükkel megtisztelték rendezvényünket és nemzeti ünnepünket,  hiszen Györffy István szerint: „A magyarság nem a test, nem a vér, hanem a lélek kérdése.”
                                                                                                                                                                                                         ( Horváth Sné óvónő, közösségi animátor)

 

 


Galéria

Friss hírek

Ügyfélfogadásról tájékoztatás

Tovább

ESEMÉNY - Húsvét 2024

 2024. március 29. (péntek) 15:00 óra

Tovább

Hirdetmény - Településrendezési terv módosítása - partnerségi egyeztetés

Tovább

Tájékoztatás óvodai beíratásról - 2024

2024. április 23. (kedd) - 12:00 - 15:00 óra
2024. április 24. (szerda) - 11:00 - 14:00 óra

 

Tovább

Honlap infó

Tovább