Üdvözöljük
Ostffyasszonyfán!

2017 Százéves az ostffyasszonyfai evangélikus templom

2018-12-06 14:58:00

 

 Szöveg : Adámi Mária      http://www.evangelikus.hu/ostffyasszonyfa100
 Fotók :Mihácsi Teodóra

 Ostffyasszonyfa – Temploma felszentelésének századik évfordulóját ünnepelte a kalandos történelmű ostffyasszonyfai közösség 2017. december 3-án, ádvent első vasárnapján.
Az Ostffy család támogatásával már a reformáció korában gyökeret vert itt az evangélikus hit. Azonban a gyászévtized idején, 1680-ban Ostffy Miklós várát és a templomot is lerombolták, büntetésként azért, hogy a földbirtokos menedéket nyújtott az akkori dunántúli püspöknek. Így a gyülekezet csak a reformáció indulásának négyszázadik évében, 1917-ben építhetett új templomot.
Az úrvacsorai alkalmon Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét, a liturgiát pedig Garas Krisztina Judit helyi lelkésznővel közösen végezték. Énekkel közreműködött a Szená-Torok, a magyar országgyűlés képviselőinek kórusa.
Szemerei János Zsolt 46,2-4.9-12 alapján tartott prédikációjában felelevenítette a gyülekezet küzdelmes múltját. Külön kiemelte a hitvalló ősök, köztük a helyi birtokos,Ostffy Miklós bátor helytállását, aki mindent elveszített, de megmaradt az élete és a hite. Majd hozzátette: a fizikai védelmet nyújtó várak elpusztulnak, de Isten másfajta oltalmat nyújt számunkra.
„Ádvent jelzi, hogy Isten világosságot hoz, biztonságot és reménységet ad lelki és szellemi értelemben. Jézus Krisztusban még a fájdalmas emlékek is más megvilágításba kerülnek” – fogalmazott a püspök.
Az istentiszteletet a Szená-Torok rövid koncertje zárta, majd a helyi művelődési házban szeretetvendégség várta a híveket. Itt hangzottak el a köszöntések is. Többek közöttRostáné Piri Magda vasi esperes, az Ostffy-leszármazottak nevében Szalay-Berzeviczy Gábor, Mihácsi Szabolcs gondnok, helyi polgármester, valamint a római katolikus közösség részéről Gregorics Ferenc adta át jókívánságait a jeles évforduló alkalmából. Fehér István, a Csönge-Ostffyasszonyfai Társult Egyházközség felügyelője pedig bemutatta a jubileumra megjelentetett hely- és gyülekezettörténeti könyvet, majd köszönetet mondott írójának, Bóka Istvánnak.
Az együttlét ebéd után a helyi ifjúság által előadott „Kilenc kő” című színdarabbal folytatódott. Végül sor került a falu ádventi koszorújának megáldására, amelyen Rostáné Piri Magda ev. esperes és Budai Zoltán katolikus plébános gyújtotta meg az első gyertyát.

A jubileimra megjelent Bóka István: "Adatok, tények Ostffyasszonyfa és evangélikusságának történetéhez" c. könyv digitális kiadása
a Kresznerics Ferenc Könyvtár http://www.cellbibl.hu/index.php/kemenesaljai-digitalis-konyvtar  honlapján 2020.szeptemberétől olvasható.


Galéria

Friss hírek

Ügyfélfogadásról tájékoztatás

Tovább

ESEMÉNY - Húsvét 2024

 2024. március 29. (péntek) 15:00 óra

Tovább

Hirdetmény - Településrendezési terv módosítása - partnerségi egyeztetés

Tovább

Tájékoztatás óvodai beíratásról - 2024

2024. április 23. (kedd) - 12:00 - 15:00 óra
2024. április 24. (szerda) - 11:00 - 14:00 óra

 

Tovább

Honlap infó

Tovább