Üdvözöljük
Ostffyasszonyfán!

Kulturális kitüntetés Gregorich Ferencnek

2018-02-06 09:10:00

A dr. Kiss Gyula Kulturális egyesület 1994 óta adományoz kitüntetést a megyében működő, kiemelkedő szakmai és értékgyarapító munkát végző személyek és közösségek részére, azok társadalmi elismertségének növelésére, melyet évente, a Magyar Kultúra Napja rendezvénysorozataihoz kapcsolódva ítél oda.
Településünk lakói közül 2016-ban ebben az elismerésben részesült Horváth Sándorné Nelli néni, aki abban az évben a sárvári Nádasdy vár dísztermében vehette át az elismerést.
Idén az elnökség teljes egyetértése mellett január 19-én Gregorich Ferenc vehette át a Közösségi Kultúráért kitüntetést. Ahogy a méltatásban is szerepelt, Feri bácsi nem csupán az országosan ismert, immár 40 éves Ostffyasszonyfai Citerazenekar és Népdalkör művészeti vezetőjeként, de a vas megyei népművészeti alkotóközösségben is aktivszerepet játszó tevékenységéért, aki civil vezetője a helyi katolikus közösségnek, és sorolhatnánk még további érdemeit is.
A Megyeháza dísztermében rendezett ünnepségen Feri bácsit köszöntötte még Mihácsi Szabolcs – Ostffyasszonyfa polgármestere. Méltó befejezéseként az Ostffyasszonyfai Citerazenekar és Népdalkör egy zalai népdalcsokorral zárta a díjátadó rendezvényt.
Ezúton is sok szeretettel gratulálunk az elismeréshez Gregorich Ferencnek, és kívánunk jó egészséget, a további munkához kitartást.        

   (Hende Gáborné önkormányzati képviselő)


                                                                                                                                                                     
      

 


Galéria

Friss hírek

Igazgatási szünet

Tovább

Önkormányzati Hírlevél 2022. október

Tovább

Népszámlálás 2022.internetes kitöltés

Tovább

Bursa Hungarica Ösztöndíjpályázat 2023.

Tovább

Gazdálkodók körtöltésen való közlekedési igényének felmérése

Tovább