Üdvözöljük
Ostffyasszonyfán!

Százéves az ostffyasszonyfai evangélikus templom

2017-12-06 14:58:00

 Szöveg : Adámi Mária      http://www.evangelikus.hu/ostffyasszonyfa100
 Fotók :Mihácsi Teodóra

 Ostffyasszonyfa – Temploma felszentelésének századik évfordulóját ünnepelte a kalandos történelmű ostffyasszonyfai közösség 2017. december 3-án, ádvent első vasárnapján.
Az Ostffy család támogatásával már a reformáció korában gyökeret vert itt az evangélikus hit. Azonban a gyászévtized idején, 1680-ban Ostffy Miklós várát és a templomot is lerombolták, büntetésként azért, hogy a földbirtokos menedéket nyújtott az akkori dunántúli püspöknek. Így a gyülekezet csak a reformáció indulásának négyszázadik évében, 1917-ben építhetett új templomot.
Az úrvacsorai alkalmon Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét, a liturgiát pedig Garas Krisztina Judit helyi lelkésznővel közösen végezték. Énekkel közreműködött a Szená-Torok, a magyar országgyűlés képviselőinek kórusa.
Szemerei János Zsolt 46,2-4.9-12 alapján tartott prédikációjában felelevenítette a gyülekezet küzdelmes múltját. Külön kiemelte a hitvalló ősök, köztük a helyi birtokos,Ostffy Miklós bátor helytállását, aki mindent elveszített, de megmaradt az élete és a hite. Majd hozzátette: a fizikai védelmet nyújtó várak elpusztulnak, de Isten másfajta oltalmat nyújt számunkra.
„Ádvent jelzi, hogy Isten világosságot hoz, biztonságot és reménységet ad lelki és szellemi értelemben. Jézus Krisztusban még a fájdalmas emlékek is más megvilágításba kerülnek” – fogalmazott a püspök.
Az istentiszteletet a Szená-Torok rövid koncertje zárta, majd a helyi művelődési házban szeretetvendégség várta a híveket. Itt hangzottak el a köszöntések is. Többek közöttRostáné Piri Magda vasi esperes, az Ostffy-leszármazottak nevében Szalay-Berzeviczy Gábor, Mihácsi Szabolcs gondnok, helyi polgármester, valamint a római katolikus közösség részéről Gregorics Ferenc adta át jókívánságait a jeles évforduló alkalmából. Fehér István, a Csönge-Ostffyasszonyfai Társult Egyházközség felügyelője pedig bemutatta a jubileumra megjelentetett hely- és gyülekezettörténeti könyvet, majd köszönetet mondott írójának, Bóka Istvánnak.
Az együttlét ebéd után a helyi ifjúság által előadott „Kilenc kő” című színdarabbal folytatódott. Végül sor került a falu ádventi koszorújának megáldására, amelyen Rostáné Piri Magda ev. esperes és Budai Zoltán katolikus plébános gyújtotta meg az első gyertyát.


Galéria

Friss hírek

Bóka István: Adatok,tények Ostffyasszonyfa és Evangélikusságának történetéhez című könyvének bemutatója

Tovább

Adventi hétvégék és a Falukarácsony képei

Tovább

Ostffyasszonyfa Településképi Arculati Kézikönyve

Tovább

2017. Meggyújtottuk az első adventi gyertyát

Tovább

Százéves az ostffyasszonyfai evangélikus templom

 Szöveg : Adámi Mária      http://www.evangelikus.hu/ostffyasszonyfa100
 Fotók :Mihácsi Teodóra

Tovább