2018 Kulturális kitüntetés Gregorich Ferencnek

A dr. Kiss Gyula Kulturális egyesület 1994 óta adományoz kitüntetést a megyében működő, kiemelkedő szakmai és értékgyarapító munkát végző személyek és közösségek részére, azok társadalmi elismertségének növelésére, melyet évente, a Magyar Kultúra Napja rendezvénysorozataihoz kapcsolódva ítél oda.
Településünk lakói közül 2016-ban ebben az elismerésben részesült Horváth Sándorné Nelli néni, aki abban az évben a sárvári Nádasdy vár dísztermében vehette át az elismerést.
Idén az elnökség teljes egyetértése mellett január 19-én Gregorich Ferenc vehette át a Közösségi Kultúráért kitüntetést. Ahogy a méltatásban is szerepelt, Feri bácsi nem csupán az országosan ismert, immár 40 éves Ostffyasszonyfai Citerazenekar és Népdalkör művészeti vezetőjeként, de a vas megyei népművészeti alkotóközösségben is aktivszerepet játszó tevékenységéért, aki civil vezetője a helyi katolikus közösségnek, és sorolhatnánk még további érdemeit is.
A Megyeháza dísztermében rendezett ünnepségen Feri bácsit köszöntötte még Mihácsi Szabolcs – Ostffyasszonyfa polgármestere. Méltó befejezéseként az Ostffyasszonyfai Citerazenekar és Népdalkör egy zalai népdalcsokorral zárta a díjátadó rendezvényt.
Ezúton is sok szeretettel gratulálunk az elismeréshez Gregorich Ferencnek, és kívánunk jó egészséget, a további munkához kitartást.
(Hende Gáborné önkormányzati képviselő)
Galéria






Csatolt dokumentumok (6)

fotók Garas Kálmán (20).JPG (file méret:136.29 kb, típus: image/jpeg)

fotók Garas Kálmán (8).JPG (file méret:127.98 kb, típus: image/jpeg)

fotók Garas Kálmán (15).JPG (file méret:129.74 kb, típus: image/jpeg)

fotók Garas Kálmán (17).JPG (file méret:156.66 kb, típus: image/jpeg)

fotók Garas Kálmán (11).JPG (file méret:134.8 kb, típus: image/jpeg)

fotók Garas Kálmán (9).JPG (file méret:135.08 kb, típus: image/jpeg)