Üdvözöljük
Ostffyasszonyfán!

Szent István ünnep 2023

2023-08-21 09:04:00

A 2023-évi Szent István ünnep az Ostffyasszonyfai Nagyboldogasszony Templomért és az Egyházközségért Alapítvány és Ostffyasszonyfa Község Önkormányzata közös szervezésű rendezvényeként valósult meg. Az ünnepség a katolikus templomban 16 órakor kezdődött szentmisével vette kezdetét, ahol a szentmisét Mikulyák László plébános úr celebrálta. Ezt követően 17 órakor az Ostffyasszonyfai Plébánia Közösségi Ház udvarában került sor az augusztus 20.-i ünnepségre.
Ünnepi beszédet mondott Kovács-Bagics Dóra alpolgármester.
Az Ostffyasszonyfáért Érdemérem átadására került sor Molnár Tiborné Zita részére, aki több mint 35 éven át látta el településünkön az orvosi asszisztensi feladatokat.
Garas Krisztina lelkésznő és Mikulyák László plébános ökomenikus kenyérszentelést követően, a megszegett szentelt kenyér szétosztásra került az ünnepség résztvevői között, a Papp Tibor által főzött szarvaspörkölt mellé. Jó hangulatú beszélgetések közben elfogyaszthatták a vendégek a Sárvári Regős Együttes muzsikáját hallgatva a résztvevők által felajánlott süteményeket, italokat. Köszönet a hagyományteremtő szándékú, jól sikerült közös szervezésért. 

 

www.facebook.com/permalink.php


Galéria

Friss hírek

MEGHÍVÓ - Nőnap 2024

 2024. március 10. (vasárnap) 15:00

Tovább

MEGHÍVÓ - Közmeghallgatás

 2024. március 13. (szerda) 18:00

Tovább

Tájékoztatás óvodai beíratásról - 2024

Tovább

Honlap infó

Tovább