Üdvözöljük
Ostffyasszonyfán!

Szüreti felvonulás és mulatság képei

2018-10-05 10:42:00

2018.

 

„Kikeletkor, Szent György napkor
Minden ember lehet pásztor.
De már ősszel, számadáskor
Az az ember, ki beszámol.”


A hagyomány jegyében ki lóháton, ki traktoron, lovasszekéren, vagy kisteherautón vonult végig a falu utcáin Szent Mihály napjának délutánján.
Kisbíró dobolta ki a szüreti eseményt mindenütt, ahol várták és fogadták a vidám felvonulókat.
A visszaérkezőket a művelődési ház udvarán és épületében zajló programokkal marasztalták a szervezők. Volt arcfestés, lovaglás,
kézműves foglalkozás, lufi hajtogatás, ugrálóvár, valamint Zsongi bohóc produkciója az apróbbak bevonásával. Az előtérben büfé várta a szomjazókat,
majd 17.00 órától a Somló és a Ság hegy levét kóstolgathatták a vendégek.
Csikós és lova közti tökéletes összhang bizonyítékaként a jeles nap egyik érdekessége a csikós bemutató volt, melynek hangulatát zenei aláfestés fokozta.
A nagyteremben a GIRLS! Csak Csajok Zenei Együttes és a Kenyeri Rábamenti Citerazenekar műsora közt egy vidám kabaréjelenetet is láthattak a nézők.
A Szent Mihály napi tábortűz meggyújtását Budai Zoltán római katolikus plébános gondolatai vezették be, majd egy kis közös énekelgetés után látványos tűzijátékkal, szalonnasütéssel végződött a rendezvény kulturális része.  Este 10 órától a Macskajaj zenekar szolgáltatta a báli zenét. (H.S-né)

 

 


Galéria

Csatolt dokumentumok (1)

Friss hírek

Trianoni megemlékezés

Tovább

Óvodai rendkívüli szünet hatályon kívül helyezéséről szóló polgármesteri határozat

Tovább

Polgármesteri határozat játszótér és Czencz park használatáról

Tovább

Polgármesteri határozat sportpálya használatáról

Tovább

Celldömölk fogászati alapellátás sürgősségi rendelése

Tovább