Az Ostffyasszonyfai Citerazenekar és népdalkör 40-éves jubileumi estje 2017

Nagy sikert aratott jubileumi estjét tartotta 2017.november 25.-én a 40 éves Ostffyasszonyfai Citerazenekar és Népdalkör.
A 40 év alatt Magyarország szinte egész területén szerepeltek, emellett Ausztriában és Szlovéniában is felléptek már, de többször hallhattuk őket a rádióban is.
40 éves működésük alatt 2 daloskönyvük is megjelent.Szerepléseik közül egyik legkiemelkedőbb 2004- ben az V. Vass Lajos Népzenei verseny
Kárpát- medencei döntője volt, ahonnan Vass Lajos Nagydíjjal tértek haza.
Jubileumuk alkalmából régi és új népdalcsokrokat adtak elő. A műsorban vendégszereplőként fellépett a Répcelaki Ümmögő Együttes, Varga Diána népdalénekes és ostffyasszonyfai tanítványai, s a Gombolyag zenekar. A dalok mellett erdélyi népmesét hallhatott a közönség Földiné Csóka Mária, a népdalkör egyik tagja előadásában.
Az ünnepség végén Tanai Erzsébet népdalénekes, a Népművészet Ifjú Mestere, a Vasi Népdalstúdió vezetője méltatta a jubiláló zenekart. Ezt követően a meghívott vendégek közül Marton Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke, Ostffyasszonyfa Község Önkormányzata mellett a baráti együttesek vezetői köszöntötték az együttest és vezetőjét, Gregorich Ferencet, aki a kezdetektől összefogja ezt a hagyományőrző közösséget. (Bné Sz. K.)
A fotók: Katona Tamás és a Petőfi Sándor ÁMK képei
Galéria

















