Üdvözöljük
Ostffyasszonyfán!

A képviselő-testület tagjai (2022. október - 2024. október)

2023-01-24 11:15:00

ÁCS ATTILA POLGÁRMESTER

Ács Attila vagyok, harminchat éves, házas, egy kisfiú édesapja. Anyai ágon Ostffyasszonyfáról származom, tanulmányaimat is itt végeztem. A celldömölki középiskolai éveket követően külföldön éltem. Közel tíz éve, 2013-ban költöztem haza, azóta itt élünk a családommal a településen. Azért döntöttem úgy, hogy sokak felkérésének eleget téve elindulok polgármesternek, mert fontosnak tartom, hogy Ostffyasszonyfa életében újra beköszöntsön a béke és a fejlődés. Szívügyem, hogy a politikai csatározások és széthúzás helyett egy olyan települést építsünk, ahol folyamatosan épül és virágzik a falu. Ehhez nem széthúzásra, hanem összefogásra van
szükség. Arra törekszem, hogy jó kapcsolatot építsünk mindenkivel, aki szeretett közösségünk fejlődéséért kíván tenni. Az a célom, hogy közös otthonunk érdekében együttműködjek az itt élőkkel, a térségünk vezetőivel, képviselőivel és a szomszédos települések polgármestereivel is. Szívügyem, hogy újra pezsgő közösségi élet legyen Ostffyasszonyfán, ezért is tartom fontosnak, hogy még inkább odafigyeljünk a helyi civilszervezetekre és közösségekre. Hiszem, hogy közös összefogással, az itt élők támogatásával és egy, a faluért tenni akaró képviselő testülettel komoly dolgokat érhetünk el.

KOVÁCS-BAGICS DÓRA ALPOLGÁRMESTER

Tősgyökeres ostffyasszonyfai vagyok, kisebb kitérőkkel lassan 35 éve élek itt, és itt is tervezem a jövőt a családommal. Az első diplomámat Sopronban, a másodikat Budapesten szereztem közgazdászként. Néhány itthoni próbálkozás után 5 év külföldi szezonmunka következett, aminek rengeteg tapasztalatot, élményt, valamint közel anyanyelvi szintű német nyelvtudást köszönhetek. Kisfiam születése előtt 5 évig dolgoztam középvezetőként egy multinacionális cégnél. Képviselőként továbbra is a lehetőségek maximális kihasználását fogom támogatni. Ehhez elengedhetetlenül fontosnak tartom, hogy egy jól együttműködő testületként minden követ megmozgassunk a település fejlődése érdekében. Tenni szeretnék azért, hogy a széthúzás helyett újra egységessé és szerethetővé tegyük falunkat.

GÖMBÖCZ GÁBOR KÉPVISELŐ

Gömböcz Gábor vagyok, 1982-ben születtem itt, Ostffyasszonyfán. A vendéglátóiparban dolgozom, munkám során rengeteg embernek ismerem az ügyes-bajos dolgait. Azért döntöttem úgy, hogy elindulok az önkormányzati választáson, mert az a célom, hogy még jobb, még szebb, még összetartóbb Ostffyasszonyfát építsünk. Mint egykori Vöröskereszt tag szeretettel gondolok vissza arra az időszakra, amikor sürögtünk-forogtunk minden rendezvényen, és az önkormányzattal szoros együttműködésben dolgoztunk a faluért. Nagy vágyam, visszahozzuk azokat az időket, amikor még közösen dobogott a szívünk az otthonunkért. Számíthatnak a tapasztalatomra és munkámra mindenben, ami előre viszi közösségünk ügyét, legyen szó rendezvényszervezésről, lebonyolításról, bármi is legyen a feladat, bízhatnak bennem.

HAJBA LAJOS KÉPVISELŐ

Hajba Lajos vagyok, 1955-ben születtem Ostffyassszonyfán. Itt jártam általános iskolába, és azóta is itt élek feleségemmel és két gyermekemmel, akik saját családot alapítva szintén falunkban találták meg önálló otthonukat. Tanulmányaimat Celldömölkön végeztem a 410-es Ipari és Szakmunkásképző Iskolában, géplakatos szakmát szereztem. Munkába állásom során mindig nyitott voltam az élet adta lehetőségekre, és az általam kedvelt feladatokra. Szakmám mellett kitanultam a gépkocsi vezetés több kategóriáját, ami az életem meghatározó munkája lett. 50 év munkában, ebből 25 év vállalkozóként végzett tevékenység után megérdemelt nyugdíjas éveimet élem. 1990-ben az első szabadon választott önkormányzati választásokon, falunkban képviselő mandátumot szereztem, ami három cikluson keresztül 12 évig tartott. A helyi politikai élet felhagyása után sem vonultam vissza a közélettől. Továbbra is figyelemmel kísértem falunk életét, mert mindig fontos volt számomra a fejlődés, az itt élő emberek élhető világa. Sajnos az idők változtak, településünk gyakran megújuló vezetéseiben úrrá lett a széthúzás, az emberekben az egymás iránti tisztelet, ami károsan hatott mindannyiunkra. Ezért határoztam úgy, hogy 20 év szünet után újra megpróbálom a képviselői munkát. Előző 12 évi önkormányzati, és élet tapasztalatommal láttam magamban annyi potenciált, hogy tudok segíteni falunk megfiatalodott vezetésében. Fő feladatomnak tűztem ki a régen jól működött kapcsolatok és párbeszédek visszaállítását. Fontos számomra, hogy az itt élő emberek minden korosztályra kiterjedő képviseletet kapjanak. Szeretnék egy olyan képviselő testület tagja lenni, ahol minden javaslat, felvetés meghallgatásra talál, és egészséges párbeszédek, kompromisszumok után olyan döntések születnek, amelyek falunk fejlődését szolgálják.

KOVÁCS ZSANETT KÉPVISELŐ

Kovács Zsanettnek hívnak, itt Ostffyasszonyfán élek a férjemmel és kilenc éves kisfiunkkal. A településen jártam óvodába és általános iskolába is, majd Szombathelyen, a Szent-Györgyi Albert Középiskolában érettségiztem és végeztem, mint fizioterápiás asszisztens. Jelenleg Sárváron, a Szent László Kórházban dolgozom. A Vöröskereszt
tagjaként igyekszem aktívan részt venni a falu életében is. Fontosnak tartom a közösségi élet újraélesztését, hiszen Ostffyasszonyfa ereje és sikere ebben rejlik.

 


Galéria

Friss hírek

Ügyfélfogadásról tájékoztatás

Tovább

Értesítés földi szúnyoggyérítésről

Tovább

Földi szúnyoggyérítésről értesítés

Tovább

Falugazdász fogadóórájáról tájékoztató

Tovább

Dajka álláspályázat

Tovább