Üdvözöljük
Ostffyasszonyfán!

2024 Szent István ünnep

2024-08-23 10:40:00

  2024. augusztus 20. (kedd) 16:00 óra

 A már hagyományosnak tekinthető rendezésben, az Ostffyasszonyfai Nagyboldogasszony Templomért és az Egyházközségért Alapítvány és Ostffyasszonyfa Község Önkormányzata közös szervezésében ünnepelte Ostffyasszonyfa lakossága és a meghívott vendégek a 2024-évi Szent István ünnepet.
A katolikus templomban 16 órakor kezdődött szentmisével, nagyszámú résztvevővel vette kezdetét az ünnepség.
A szentmisét Németh Zoltán a celldömölki (Nagyboldogasszony) plébánia plébánosa celebrálta.
Ezt követően az augusztus 20-i ünnepség az Ostffyasszonyfai Plébánia Közösségi Ház udvarában felállított sátrak védelmében folytatódott.
Ünnepi beszédet Ács Attila polgármester mondott.
Az ünnepség következő eseménye, az Ostffyasszonyfáért Érdemérem átadása volt Bóka István részére, „a település történetének kutatása iránt végzett elkötelezett tevékenységének elismeréseként”.
Ökomenikus kenyérszentelés következett Garas Krisztina lelkésznő és Németh Zoltán plébános részvételével és áldásával, majd a megszentelt kenyér szétosztására került sor az ünnepség résztvevői között. A vendégek, elsősorban a gyerekek örömére Markó-Valentyik Anna székely mesejáték előadását élvezhették.
A szokásoknak megfelelően, és ismét Papp Tibor által elkészített pörkölt elfogyasztása a megszentelt kenyérrel következett. Majd egymásközti beszélgetések, a felajánlott sütemények és italok elfogyasztása között elkezdett hangolni a zenekar. Fergeteges műsort adott a devecseri, autentikus cigányzenét játszó Flare Beás zenekar. Mint a mellékelt képek is jelzik, a résztvevő ünneplő közönség jól érezte magát a méltó ünnepségen. Köszönet a színvonalas szervezésért, amelyben megint jelentős részt vállalt be Gregorich Ferenc és lelkes csapata.             
Köszönet Ambrus Gábornak a profi képekért.                              (bi)


Galéria

Friss hírek

Meghívó közmeghallgatásra

Tovább

Nőnapi meghívó

Tovább

Óvodai beíratás időpontja

Tovább

Kéményseprő álláslehetőség

Tovább

Hirdetmény - Telepítési Tanulmányterv partnerségi egyeztetése

Tovább