Üdvözöljük
Ostffyasszonyfán!

Falunap 2016 eseményei képekkel.

2016-06-08 07:08:00

Vidám szórakozás egy kis retróval

 2016. június 4- én tartottuk immár hagyománynak számító FALUNAPUNKAT.
A programok változatosak voltak, reméljük, mindenki talált közöttük kedvére valót. A reggeli falufutáson közel 30-an vettek részt,
majd a sportpályán játékos vetélkedőn két csapat mérte össze a tudását, melyet nagypályás foci követett.
A délután kezdődő programokon lehetőség volt többek között autós szimulátort vezetni, íjászkodni és lovagolni, sőt a bátrabbak a rodeó bikára is felülhettek.
A gyerekeket ugrálóvár, játszóház és arcfestő várta.
A régi idők kedvelői is pozitív élményekkel térhettek haza, hiszen a Retro slágermixen túl, veterán motorok és autók járták végig a falu utcáit,
majd parkoltak le a rendezvény helyszínén. Ehhez kapcsolódva retro kiállítás nyílt a művelődési ház kistermében „Filléres emlékeim...”címmel,
ami további 2 hétig látogatható.Idén is került finom étel a tányérokba, amiről Vöröskeresztes asszonyaink, a helyi vadászok és halászok gondoskodtak.
Meghívott sztárvendég a Dupla KáVé zenekar volt. Mindenki jól érezte magát, a hangulat fergeteges volt.
A programokat forró kubai táncshow zárta, majd a napot egy jól sikerült bállal koronáztuk meg.                                                         ( Berghofferné Sz. K.)

Fotók: Giczi Janka


Galéria

Friss hírek

Mézelő méhek nyúlós költésrothadása fertőző méhbetegség miatt községi (települési) zárlat elrendelése

Tovább

2026 Szent István Ünnep

Tovább

H I R D E T M É N Y - Ostffyasszonyfa Község településrendezési eszközeinek az Ostffyasszonyfa, 0180/3 és 0180/9 hrsz alatti ingatlanok övezetének átminősítésére irányuló módosítási dokumentáció partnerségi egyeztetése - lakossági fórum meghívója

Tovább

Takarító álláspályázat

Tovább

Tájékoztatás tanévkezdési támogatásról

Tovább